Sikeresen vizsgáztak a hajdúböszörményi Pedagógiai asszisztens képzésünk hallgatói
Rendkívül sikeres szakmai (képesítő) vizsgával ért véget a hajdúböszörményi Pedagógiai munkatárs (pedagógiai asszisztens) képzésünk április közepén.
Az eredményes felkészítést követően, majd a tanulmányokat lezáró végső írásbeli, gyakorlati és szóbeli megmérettetés után a tanfolyamon részt vevő összes hallgatónk kiérdemelte a jogot arra, hogy óvodában, iskolában, gyermekotthonban, lakásotthonban és egyéb gyermeknevelő- vagy gondozó intézményben pedagógiai asszisztensként dolgozhasson a helyi pedagógusok vagy felsőfokú szakvégzettségű munkatársak mellett.
A tanulók többsége ezúttal is CSED/GYED/GYES/GYET-en lévő kisgyermeke(ke)t nevelő szülőként vett részt a képzésen, így a “GINOP-5.3.13-20 – Kisgyermeket nevelő szülők képzésének elősegítése, ösztöndíja és elhelyezkedésük támogatása” című pályázat keretein belül kaptak havi 100 000 Ft ösztöndíjat a tanfolyam teljes idejére a képzéssel kapcsolatban felmerülő kiadások és költségek enyhítésére.
Sajnos ahogy azt már az elmúlt években megszokhattuk, a Covid-19 járvány és az azzal kapcsolatos korlátozások a pedagógiai asszisztens képzésünkre is hatással voltak, ugyanis a hajdúnánási csoportunkhoz hasonlóan itt is pont a szakmai gyakorlatok idején érkeztek meg a közoktatási intézmények látogatását korlátozó intézkedések. De, ahogy Hajdúnánáson, úgy Hajdúböszörményben is fel voltunk készülve erre az eshetőségre, ezért már eleve úgy alakítottuk a képzés ütemezését, hogy hallgatóink sikeres gyakorlati felkészülésében ezúttal ne okozzon fennakadást a világjárvány.
Gratulálunk a frissen végzett hallgatóinknak!


